Rádió olvasáshoz
KikapcsolvaAdó oldala ↗

Jellemek és szereplők

Avagy miből is áll egy író munkája?

Ezt időnként magamtól is megkérdezem. Különösen akkor, amikor pontosan tudom, mit szeretnék leírni, csak valahogy nem úgy sikerül. Ilyenkor könnyen eljutok odáig, hogy tudom, tudom, egyszerűen kevés vagyok hozzá. Nincs mérgelődés, sem földhöz csapott tárgy. Csak ülök a gondolattal, hogy értem én, mégsem megy.

A csapkodás más történet. Az tegnap volt, amikor eldugult a lefolyó a konyhában. És ezt nem azért hoztam fel, hogy a tudatosan a próbáljak a bizalmadba férkőzni. Próbáltam megoldani, bár nem értek hozzá. Aztán jött a segítségkérés, egy cigi, újabb segítségkérés. Megérkezett, amit kértem, csak közben kiderült, hogy nem jól mondtam el, mire is lenne szükségem. Na, ott már tényleg volt némi csapkodás akarom mondani csapkolódás, ha őszinte akarok lenni akkor egészen pontosan mindkettő megtörtént…. Aztán megint egy cigi, nyugalom, újratervezés. Mikor ezt a bejegyzést írom, a dugulás megoldódott. Az élet persze azóta elém tett egy másik feladatot, amiből megint nem látom pontosan a kiutat. De annak most nem nyitok külön bekezdést, mert még a végén sosem jutnánk el a szereplőkig.

Szóval: miből áll egy író munkája?

Már maga az elnevezés is elgondolkodtat. Továbbra sem érzem magam igazán írónak. Ha a hivatalos részét nézzük, talán már nevezhetném magam publikált írónak, de sokkal hozzám közelebb áll a szerző szó. Abban sokkal kényelmesebben elférnek a kételyeim is.

Aztán leülök egy más számára használhatatlan gép elé, és a komolytalannak tűnő, de nekem kiváltképpen megfelelő billentyűzet elé, és hamar kiderül, hogy az elnevezésnél nehezebb kérdések is várnak rám.

Például az, hogy milyen ember legyen az, akit éppen életre készülök kelteni.

Nevet adni neki, elképzelni a külsejét hmm.. nálam ez még a könnyebb része. Jellemet, múltat és saját észjárást adni neki az viszont már egészen más feladat. Ráadásul úgy kell mindezt összeillesztenem, hogy amikor olvasol róla, előtted is megjelenjen. Hogy helye legyen abban a világban, amelyet a történetből saját magadnak felépítesz.

Találkoztatok már megnyerő külsejű emberrel, akiről később kiderült, hogy jobb lett volna távol maradni tőle? És valaki olyannal, akit elsőre talán észre sem vettél, mégis különösen jó érzéssel töltött el a társaságában lenni?

Persze, hogy találkoztál.

Néha elég hozzá elmenni bevásárolni. Én legalábbis a bevásárlólistán szereplő dolgok keresése közben akarva-akaratlanul figyelem az embereket is. Emiatt aztán néha le is marad egy-két alapvető hozzávaló a hétvégi ebédhez. De hát pont erre való a problémamegoldó képességem. Egy arckifejezés, egy türelmetlen mondat, egy mozdulat könnyen eltereli a figyelmemet. Sajnos vagy nem, de imádom fürkészni, hogyan beszél valaki az előtte állóval vagy a pénztárossal. Van, aki úgy foglalja el a teret, mintha az egész üzlet és az adott vásárlóközösség az ő érkezésére várt volna. Kívülről ez akár magabiztosságnak is tűnhet. Hogy mi van mögötte, azt persze nem tudhatom. Egy rossz ébredés? Mély sérelmek? Bizonytalanság? Esetleg egy rossz neveltetés vagy akár a nem tudom honnan jövő bármilyen énje? Egyetlen jelenet alapján nem ismerek meg egy egész életutat, embert meg pláne, de a képzeletem már dolgozni kezd rajta.

A saját szereplőimnél viszont már más a helyzet. Ott nekem kell tudnom, mi rejlik a viselkedésük mögött. Én alakítom a múltjukat, a döntéseiket, még azokat a helyzeteket is, amelyekben aztán alaposan megnehezítik a dolgomat. Pontosabban: amelyekkel én nehezítem meg a saját dolgomat, rajtuk keresztül.

A boltban látott jeleneteket természetesen nem jegyzem fel. De amíg egy jobb nem jön addig próbálom fejben tartani őket.

Az alaptémához számomra nagyon kapcsolódik az Összeomlás című film főképpen a (számomra legendás) jelenete a gyorsétteremben, az valami elképesztő emberi jellemet ad át és eltudom képzelni mennyi munka volt a háttérben.

És egy gondolatra újra vissza a bevásárláshoz. Mire hazaérek, lehet, hogy valamelyik ígéretes jelöltet már ki is ejtettem a képzeletbeli szereplőválogatásról, és többé eszembe sem jut, miért figyeltem fel rá. De most már valóban térjünk vissza a bejegyzsés gyökereihez a jellemekhez és a szereplőkhöz. Bár nálam ez sem egyszerű: néha már azt sem tudom, hány Word-dokumentumot kellene megnyitnom, hogy minden gondolatomnak jusson hely.

Amikor az Egy nyár visszhangja, a Látomás vagy A torony szereplőit dolgoztam ki, eleinte könnyűnek tűnt a feladat. Volt elképzelésem arról, ki hogyan nézzen ki, milyen legyen, és milyen szerepet kapjon a történetben. Aztán egyre több „ kis barátom” lett. Így nevezem fejben néha a papírra vetett, saját hőseimet. Még azokat is, akikkel a való életben nagy valószínűséggel nem szívesen ülnék le egy asztalhoz. (Őket még nem ismeritek)

Ahogy gyarapodtak, egyre nehezebb lett összehangolni, ugyanakkor történetenként külön is tartani őket. Az életben tapasztalt viselkedések, az ismerős arcok és a fejemben kialakult tulajdonságok nem mindig illettek össze elsőre. Ami külön-külön működőképes ötletnek tűnt, az egyetlen szereplőbe sűrítve néha sehogy sem állt össze.

De mindig sokat segített, hogy mindig érdeklődéssel figyeltem a körülöttem zajló világot és viszonylag sok embert ismerek, így akár azt is mondhatnám, hogy könnyű dolgom volt.

De ezt tényleg csak mondhatnám.

Attól, hogy az adott személy egy ismerősöm, még baromira nem kész szereplő. Ha egyszerűen átemelném a történetbe, bennem megmaradna az érzés, hogy valakit lemásoltam, miközben én egy saját embert szeretnék megalkotni. Attól, hogy fel tudok idézni egy arcot vagy egy jellegzetes mondatot, még nem tudom, hogyan viselkedne az elképzelt szereplőm a történet legnehezebb, legmélyebb pillanatában.

Erre most hozhatnék néhány általános példát, de éppen ez a nehéz benne. A saját történetükön kívül nem tudom igazán megmutatni őket. Egy pillanat, adott esetben egy hallgatás csendjét vagy egy döntés súlyát az adja, hogy addig mi történt velük. Nekem ezt is ismernem kell ahhoz, hogy elhiggyem róluk azt, amit leírok.

És hiába áll össze a kép bárkinek ha én a fejemben vagy a lapokon nem tudom hitelesen átadni.

Szeretném, hogy te is felismerj benne valamit. Egy ismerős gesztust, egy kellemetlen tulajdonságot, egy szerethető gyengeséget. Hogy el tudd helyezni a saját világodban, és legyen róla véleményed. Ehhez nekem meg kell találnom azokat a részleteket, amelyekből számodra is szépen lassan összeáll a teljes kép.

Mire mi idáig eljutok, már rengeteg időt töltöttünk együtt. Én megalkottam őket, ők pedig közben hozzánőttek a történethez, és persze hozzám is.

És igen, sajnos ez magával hordozza, hogy ezért aztán csalódni is lehet bennük.

Előfordult, hogy olyan vonást kellett adnom egy szereplőnek, amelyet nehéz volt elfogadnom benne. Szerettem volna többet, jobbat hinni róla, de a történetben eljutott egy olyan helyzetig, amelyben ezt az oldalát is meg kellett mutatnom. (Persze ez fordítva is igaz.) Nem volt kellemes leírni. Mégis fontosnak éreztem, hogy megtörténjen, és ti is megismerjétek benne azt, amit én talán szívesen elnéztem volna neki.

Furcsa élmény csalódni valakiben, akit én magam találtam ki.

Persze ezt könnyebb elviselni, mint amikor egy valódi barátról, egy bizalmasnak hitt emberről vagy egy családtagról derül ki valami, amire nem számítottam. Olyankor néha a saját ítélőképességemet is megkérdőjelezem. Mit nem vettem észre? Mit szerettem volna másképp látni? Egyáltalán, hogy képzeltem el, már ha egyáltalán elképzeltem, bármi addig elképzelhetetlent is róla?

A szereplőimnél legalább visszalapozhatok. Megnézhetem, miből indultam ki, mit adtam hozzájuk, és hol mikor és miért változott meg bennem a róluk alkotott kép. Persze ettől még nem feltétlenül lesz könnyebb folytatni.

Talán ezért olyan nehéz számomra a jellemeket és a szereplőket összeilleszteni. Amíg csak tulajdonságokat sorolok, minden könnyebbnek látszik. Aztán elindul a történet, és kiderül, mennyire ismerem azt, akit létrehoztam.

De azért egy dolgot ne felejtsünk el: a megjelenésig, az esetleges folytatásig, mégiscsak az én kezemben van a sorsuk.

Lehet akármilyen erős jellemük, az utolsó szót egyelőre én írom le.

Ha megszólított, add tovább.

Most te jössz.

One response to “Jellemek és szereplők”

  1. Kovex avatar
    Kovex

    Nagyon jó!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kedvenc idézeteim

„A legfélelmetesebb pillanat mindig közvetlenül azelőtt van, hogy belekezdesz.”

— Stephen King: Az írásról